Napfonat, Fotó: Hajzer Anni

Napfonat

A Napfonat különleges színfoltja a hazai zenei palettának – energikus, női a cappella együttes, ami ütős hangszerekkel teljesedik.

2021 tavaszán debütáltak első, Szól a világ című nagylemezükkel, mely bekerült 2022-ben a  Fonogram – Magyar Zenei Díj az év hazai világ- vagy népzenei albuma kategória jelöltjei közé.

A lányok az elmúlt évek alatt meghódították a magyar könnyűzenei és világzenei színpadokat. Több alkalommal meghívott vendégei voltak Palya Beának, akinek legújabb, Lélekzet c. albumán is közreműködnek: a Folyton nő, ill. a Csend, csend, csend c. dalokban.

2021 szeptemberében Sena Dagadu felkérésére felléptek a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus keretében a Szent István Bazilikában, majd Ferenc pápa zárómiséje előtt a Hősök terén. 2022. májusban ismét közösen koncerteztek a Magyar Zene Házában egy különleges afrikai-magyar műsor keretében.

2021-ben meghívott vendégei voltak a Művészetek Palotájában megrendezett a Népzene Ünnepe c. nagy múltú népzenei és világzenei gálának, koncerteztek még ebben az évben Lengyelországban, Csehországban, ill. egy 3 állomásos finn és észt turné keretében mutatták be külföldön is adventi műsorukat.

2023 tavaszán jelent meg második nagylemezük, mely a 4 őselem (föld, víz, tűz, levegő) tematikájában íródott, és felkerült a World Music Charts Europe világzenei listájának 11. helyére. A lemezről a Mint a zápor című daluk bekerült a DAL 2022 című műsor döntőjébe a legjobb 8 produkció közé.

2023 decemberében pedig egy adventi nagylemezt is kihoztak Égből, Fényből… címmel.

A Napfonat tagjai:

Szalay Heni, Szarka Anita, Tóth Eszter, Tóth Orsi, Volkova Krisztina.

Lemezek

Klipek és live session videók

Shopping Basket